2015. május 15., péntek

19. Love happens all the time

 Sziasztok! :)
 Megérkeztem az új résszel, ami most egy kicsit rövidebb lett, de cserébe pénteken hoztam, ahogy ígértem. Igaz, kissé későn, de még péntek van. :D
 A következő részt jövő héten tervezem hozni, remélem sikerülni fog. 
Jó olvasást! :)

Hate to see your heart break
Sokkos állapotban vagyok, a kezem remeg, az agyam pedig folyamatosan kattog. Hogy lehettem ilyen vak? Hogy nem vettem észre, hogy Isaac odavolt értem? Hogy történhetett ez?
  Amikor a suliba jött, másodikosok voltunk a gimiben. Washingtonból költöztek vissza San Franciscóba, munkaügyek miatt mentek át az államok túloldalára. Tara mutatott be minket egymásnak, és ő volt az, aki nagyjából bevezette őt az itteni életbe. Na, nem mintha nehéz dolga lett volna, egy hét sem kellett hozzá, és Isaac a focicsapatban volt, illetve lányok álma lett. Az első perctől fogva jól kijöttünk egymással, nagyjából egy hónap után egy buliban megcsókolt, másnap pedig egész nap együtt voltunk, majd összejöttünk. Az elején úgy álltam az egész kapcsolathoz, hogy szórakozunk egy kicsit, aztán hagyjuk egymást, de egész jól kijöttünk. Egy probléma volt: nem voltam belé szerelmes. Szerettem, de csak mint egy barátot, nem pedig úgy, mint ahogy a szerelmedet szokás. Egy idő után kezdtem úgy érezni, hogy ő is így van ezzel, ezért egyik délután, amikor vége lett a sulinak, elmentünk kocsikázni, és megbeszéltük a dolgokat. Mondtam, hogy szakítani kéne, de nem akarta, és igazából én sem akartam elveszíteni, féltem, hogy utána nem leszünk barátok. De nem tehettem mást. Ezután ő javasolta, hogy legyen ez valamiféle érdekkapcsolat. Ő nem egy szerelmes típus, és ahogy mondtam neki, én sem vagyok az, így nem valószínű, hogy hamar találtunk volna magunknak valakit. Akkor miért ne maradtunk volna együtt? Jól mutattunk, és mintha egy filmben lettünk volna, mi voltunk a suli álompárja, együtt népszerűbbek voltunk. Én pedig belementem. Hogy voltam ennyire hülye? Miért nem vettem észre, hogy nem azért akart velem maradni, mert jól mutatunk együtt? Csak nem akart elveszíteni. Én idióta pedig csúnyán kihasználtam.
 Szinte undorodom magamtól ezek után, csak lerogyok Isaac mellé a padkára, és gondolkozok, miközben beszívom a cigifüstöt. Fejemben sorban villannak be a közös emlékeink, és összeszorul a torkom. Annyira nyilvánvaló volt, még a vak is láthatta volna. Mardos a bűntudat, ha nem lennék halott, most a közeledő fekete kocsi elé vetném magam. Viszont ez még így is lehetetlen lenne, mert az autó lassít, majd megáll Isaac előtt. Az ablak lehúzódik, és egy barna hajú lány hajol ki az ablakon. Rögtön felismerem, és ez hideg késként hatol belém. Kitty az, aki velem egy kocsiban ült, amikor a baleset volt. Még a félhomályban is látszanak az arcán lévő apró hegek, de ezen kívül úgy tűnik semmi baja.
 - Isaac? Hogy kerülsz ide? – kérdezi.
 - Idejöttem – mondja Isaac kissé flegmán, miközben felnéz a lányra.
 - Nem gondoltam volna – forgatja a szemét Kitty. – Beszállsz? – Kérdezi, mire Isaac bólint, majd elnyomja a cigarettát, és beszáll a lány mellé. Porfelhőt kavarva elhajtanak, én pedig ott maradok a padkán, egyedül.
 Nagyjából öt perc múlva Danny jelenik meg mögöttem, halálra rémítve engem. Leül mellém, és csöndben várja, hogy megszólaljak.
 - Te látod a dolgokat, amiket csinálok? – Kérdezem meg tőle, mire bólint. – Szuper. Akkor gondolom, most jön a kiosztás, hogy ma sem csináltam semmi hasznosat, illetve szívtelen dög vagyok – mondom, miközben egy fűszálat tépkedek.
 - Szó sincs róla. Kitaláltad mit kell valahogy helyrehoznod Isaac-kel, és biztos vagyok benne, hogy nem vagy szívtelen dög.
 - Pedig nekem nagyon úgy tűnik – jelentem ki, ő pedig a fejét rázza. – Jaj Danny, ne védjél már folyamatosan! Nem fogsz a lelkembe tiporni, ha megmondod az igazat. Szemét voltam, kihasználtam azt, aki szeretett, és még kismillió embert! Te pedig folyamatosan úgy csinálsz, mintha ártatlan lennék, mintha nem lenne ezer hibám, mintha nem csesztem volna el az egész rohadt életemet azzal, hogy másokat néztem le! – Szinte kiabálok, ő viszont teljesen nyugodt, várja, hogy megnyugodjak kicsit.
 - Cas, mindenki követ el hibákat. Te csak úgy viselkedtél, ahogy régen veled viselkedtek. Nem kell marcangolnod magad emiatt, pont ezért vagy itt, hogy helyrehozd a dolgokat, hogy könnyű szívvel lehessen őrangyal belőled.
 - Azért valld be, hogy durva dolgokat tettem. Például Isaac-kel.
 - Igen, követtél el hibákat. És? Mindenki hibázik.
 - Szóval azt mondod, nem vagyok egy idióta picsa, aki mindenkit kihasznál csak azért, hogy megkapja, amit akar?
 - Cassie, komolyan mondom te vagy a legkedvesebb, legnormálisabb, sőt megkockáztatom, a legokosabb lány, akit ismerek. Csak ezt senki nem ismerte fel körülötted.  – mondja, miközben mélyen a szemembe néz. – És mellesleg a leggyönyörűbb is – suttogja, én pedig elveszek mélykék szemében. Az idő lelassul, miközben egyre közelebb hajol, minden apró mozgást érzékelek, ahogy a szellő fújja a fűszálakat, ahogy a szentjánosbogarak repülnek a fák között, sőt, mintha a Föld forgását is érzékelném.
 Aztán ajkát gyengéden a számhoz érinti, mire minden megszűnik. Mintha csak ő és én lennénk, semmi más. Lassan, óvatosan, de magabiztosan csókol, én pedig súlytalannak érzem magam. Nem akarom, hogy véget érjen a csók, de lassan hátrahúzza a fejét, és ahogy száját elveszi enyémről, hirtelen újra érzékelem a külvilágot.
 Mosolyogva lehajtja a fejét, miközben lopva rám pillant. Nem tudok mit reagálni, még mindig a csók hatása alatt vagyok, szóval csak zavartan mosolygok. Sosem éreztem még ilyet, mintha a mennyországba kerültem volna. Bár, ha úgy vesszük, nem is állok olyan messze tőle.
 Danny feláll, és a kezét nyújtja felém. – Gyere, menjünk haza. Pihenned kell.
 Kézen fogva, néma csöndben megyünk haza, azonban ahogy kiszállunk a liftből, elengedi a kezem. Kérdőn nézek rá, ő viszont teljesen normálisan viselkedik, így nem vonom kérdőre, csak követem a szűk folyosón keresztül a házhoz. A szobám ajtajában megáll, mintha nem tudná eldönteni, hogy bejöhet-e.
 - Azt hiszem, most lezuhanyozok. Hosszú volt ez a nap, csak forró vízre vágyom. – dörzsölöm meg az arcomat.
 - Megértelek – bólint, és épp indulna ki, én viszont hirtelen megfogom a vállát, és magamhoz húzom.
 - Nem szabadna… - mondja halkan, miközben a derekamat fogja, én pedig lesütöm a szemem.
 - Persze, khm, oké, megértem – mondom kínomban, miközben ellépek tőle. Ezek szerint a padkán az a csók csak véletlen volt, egy egyszerű csók, valószínűleg nem jelentett neki semmit. Nekem sem. Legalábbis ezzel áltatom magam, miközben nézem, ahogy Danny szomorkás mosollyal kimegy a szobából, és becsukja maga után az ajtót, de tudom, hogy ez nem így van. Igenis jelentett valamit, csak még nem tudom pontosan mit. 

3 megjegyzés: